#oktatási ombudsman

Közoktatás MTI

Olyan dolog is előfordul már az iskolákban, ami eddig soha

Az oktatási jogok biztosához tavaly érkezett panaszok számában nem történt radikális változás, mintegy 1600 jelzést regisztráltak, ugyanakkor egy teljesen új ügycsoporttal is találkoztak: ez a gyerekek oktatáspolitikai döntésekhez való viszonyulását érinti.

Felsőoktatás Eduline

Oktatási jogok biztosa: módosítani kellene a törvényt a gólyatábori botrányok miatt

A felsőoktatási törvény módosítását javasolja az oktatási jogok biztosa az emberi erőforrások miniszterének, hogy a jogszabály tartalmazzon az emberi méltóság feltétlen tiszteletben tartásának követelményére vonatkozó rendelkezést. Aáry-Tamás Lajos 2014 szeptemberében indított országos vizsgálatot azzal a céllal, hogy feltérképezzék, milyen módon biztosítják a gólyatáborokban a leendő hallgatók emberi és állampolgári jogait, továbbá kinek a feladata és felelőssége a táborok megszervezése, valamint milyen szabályzatokat alkottak a felsőoktatási intézmények a gólyatáborokra.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.